“Vagy azt kezd el csinálni amit szeretsz, vagy szeresd meg azt amit csinálsz” – Vida Ágnes azaz Gazdagmami tanácsai vállalkozóknak

Covid alatt vállakozni
Vállakozás 2021

Az utóbbi hetekben sokat beszélgettem vendégeimmel a vállalkozói létről, arról hogy a világ megváltozott és új trendekhez kell igazodnunk 2021-ben.

Egy vállalkozás indításához ma nagyon sok minden szükséges. Vida Ágnes szerint bárkiből lehet vállalkozó, én ezzel nem értettem egyet amikor ezt mondta beszélgetésünk alatt. Mint sikeres vállalkozó azt mondom sok minden kell ahhoz, hogy valaki igazi jó vállalkozó lehessen,  és nem elég az elszántság, kell hozzá tudás, tapasztalat, kitartás, erő, kíméletlenség, szerencse és a bukás.

Miért mondom ezt? A legtöbb milliárdos ember vallja, hogy mielőtt sikeressé vált óriásit bukott és szerintem ez egy nagyon fontos mondat. A bukásból fel kell állni és abból tanulsz a legtöbbet.

Máskülönben vannak olyan emberek akik soha nem lesznek vállalkozók, örök életükben alkalmazotti létre ítéltettek. Na most ezt úgy írom mintha annyira rossz lenne alkalmazottnak lenni, de nem így gondolom, csak annyi, hogy én például nem tudtam ebben a szerepben kiteljesedni.

Na de térjünk vissza Ágihoz, ő egy nagyon sikeres vállalkozó nő ma Magyarországon és ahogy a beszélgetésben tömérdek jó tanácsot adott a kezdő és haladó vállalkozóknak, nincs máskülönben legutolsó blogbejegyzésében sem. 40 eszközt kínál ahhoz, hogyan szerezz plusz vevőket 2021-ben. A korral haladni kell és nem elég egy weboldal és egy Facebook hozzá, ehhez sokkal több minden kell, éppen ezért ajánlom Ági cikkét itt.

A másik beszélgető társam Mészáros Andrea online specialista volt. Fontosnak tartottam, miszerint beszéljünk az online értékesítés fontosságáról, hiszen a vírus következtében erre helyeződött a fókusz. Ha eddig vendéglátós, színész vagy olyan munkát végző személy voltál akitől a járvány elvette a megélhetését ideje tenni valamit. A sebnyalogatás idejének vége, és igenis van megoldás arra, hogy kijuss a gödörből. Ehhez ad nektek tanácsot Andi a podcastben. Mindamellett ha kevés volt az info, kattints ide Andrea honlapjáért.

A Gazdagmamival készült podcastet itt tudod megnézni.

Mászáros Andreával való beszélgetés pedig itt érhető el.

“Időnként olyan rosszakat gondolok magamról, hogy ennyire rosszat nem tud senki sem gondolni”

Járai Kíra volt a vendégem a legutóbbi podcastben. 

Amikor arról van szó, hogy kivel készítek podcastet, mindig szem előtt tartom, azt a tényt, miszerint szeretek olyan emberekkel adást felvenni akik őszintén tabuk nélkül válaszolnak a kérdéseimre. A nyerő páros utolsó szériáját én is láttam és nyilván való volt, hogy Kíra és Máté pontosan olyan emberek akik nem rejtik véka alá gondolataikat, érzéseiket. Életük rossz periódusairól lazán beszélnek, szerintem ez jó dolog mert nincsenek egyedül ezekkel a problémákkal.

Az alkoholizmus a családokban gyakori, úgy szint a hosszú házasságok problematikája amit ők nyitott házassággal oldottak meg. Természetesen nem  mindenki számára elfogadható ez a tény de az ehhez kapcsolódó negatív kommentek pszichológiája is megérne egy misét. Belenéznék egy- egy feleség vagy férj kobakjába hányszor is csalja meg az asszonyt fejben vagy  a háta mögött, majd fekszik le párja mellé a legnagyobb nyugalomban. Esetlegesen hazavisz egy kis vírust amit aztán a feleség elkap és egy jó kis méhnyakrák alakul ki nála pár év múlva (személyes tapasztalat)

Kíra nyíltan vállalta azt is, hogy nem érzi késznek magát a gyerek vállalásra amivel sok nő van ugyanígy, mégsem mernek beszélni róla, csak a férj háta mögött motyogják el, hogy nem érzik jól magukat anyaként a bőrükbe.  Mondhatnám egy jóbarátunkat is aki a többes ikrek születésekor a Marsra lövette volna ki magát, mert nem akarta a felelősséget.

A nyerő párosban ellentét alakult ki köztük és Puskás Peti – Bogi párossal illetve Rácz Jenő és párjával. A viszony azóta sem rendeződött ami miatt  rengeteg rosszindulatú kritika érkezik. Érdemes elgondolkodni azon a tényen, hogy a béküléshez két fél szükséges és a kamerákon kívül mindhárom páros nagyszerűen érzi magát miközben emberek százai tesznek szinte már fenyegető kommenteket…

Nos igazi TABU témákat feszegettünk Kírával a beszélgetés alatt, amikre sokan gondolni sem mernek, nemhogy bárki is vállalná ezügyben  pucér véleményét.

Ez a világ jobb hely lehetne, csak annyi kellene, hogy  legyünk őszintébbek és türelmesebbek egymáshoz de legfőképp SAJÁT magunkhoz.

Ha valamiért akkor ezért biztosan lehet irigyelni Kírát.

A podcast megjelent egyéb sajtóban is,  mint például a Blikk,  24.hu és Nők  lapja caféban. ( a cikkekért kattints a forrásra)

Kírát betudod követni a YOUTUBE csatornájukon.

Kírával készült interjúért katt ide.

Hogyan táplálkozzak jól?

Az Új világrend témakörében sokféle kérdéskör elférhet, éppen ezért is indítottam ezt a minisorozatot.

Az ájurvédáról azaz „Az Élet Tudománya” kifejezésről már én is sokat hallottam. Először akkor merült fel ez a név nálam mikor sikertelen lombik után kineziológushoz fordultunk a párommal és azt a tanácsolta, miszerint próbáljak meg a dósám szerint étkezni. Na de mi is az a Dósa???

Nos gyakorlatilag a test típusod tükrözi, azt, hogy te milyen dósába tartozol. Ennek megfejtését egy teszttel tudod megfejteni. A tesztet teljesen ingyen megcsinálhatod a Pranagarden weboldalán. Az ájurvéda egy életmód akárcsak a jóga és a kettő együtt teljes összhangot teremt.

Erről a témáról beszélgettünk Kiss Kati Jóga oktatóval a legutóbbi Podcastben. Már én is jó ideje gyakorlom a jógát és azt érzem, hogy sokkal nagyobb a csend belül mikor tornázom és nagyon sokat segített az alvásban. Emellé a helyes táplálkozás betartása baromi fontos dolog ami nem könnyű de nyilván minden megtanulható, próbáljátok ki?

A Kiss Katival készült interjúért katt ide!

Teszt itt :  Pranagarden.com

 

       Megismétlődik a különleges bolygó együtt állás

2020.12.21.-ÉN

2020-ban újra összeáll a Jupiter és a Szaturnusz bolygó, ami a csillagászok szerint egy különleges eseményt jelenthet. Újra egy gyökér Guru születését prognosztizálták az asztrológusok. Viszont, ha azt gondolod csakis egy pozitív személy leszületését jelentheti e nemes dátum, el kell keserítselek mert akár egy Anti krisztus születése is benne lehet a levegőben – idézem Kiss József Zsolt asztrológus szavait.

A témában készítettem Zsolttal Podcastot is amit megtalálsz a csatornámon itt. Még több ezzel kapcsolatos videót találsz Zsolt Honlapján is.

Ennek a hírnek a megírását pedig a 24.hu oldal december 7.-ei cikke ihlette.

Ha bővebb infóra vagy kíváncsi csak kattints ide.

Forrás : 24.hu  

 

                   “Meditáció, amivel tisztíthatod a múlt emlékeit és                                        átélheted a bizalommal teli ÉN állapotot”

Soma egy igazán karizmatikus személyiség akit nem lehet nem észre venni. Ezzel kapcsolatban neki is van egy frenetikus storyja amit a vele  készült interjúban  elmesél, amikor is még ifjú padavan korában  felvételizett a Jazz Tanszakra.  (az interjúért klikk ide)

Éppen ezért érzem azt, hogy a múlt, a traumák lerázása és egyben a jelenünk jobb megélése kérdésében ő egy nagyon hiteles személyiség. Sokszínű ember aki sok mindent látott és megélt. Az sem véletlen, hogy több ezer ember életét segíti különböző kurzussal, tanácsokkal.

A mai cikkben az ő oldaláról hoztam egy bejegyzést amiben mesél arról, hogyan lehet a múlt fájdalmait kitisztítani az elménkből és ezáltal hogyan válhatunk még teljesebb emberré. A cikk végén egy általa vezetett meditációt is megoszt velünk amit már én magam is kipróbáltam és bizsergően jó volt.
Próbáljátok ki ti is! 

Forrás: A cikkért kattints az Új Egyensúly. hu Weboldalra